Mai nap zár Friedensreich Hundertwasser és Haszegava Soicsi "Kelet és Nyugat" c. kiállítása a budapesti Gerbeaud- ház Dorottya...

Kiállítás: Hundertwasser és Haszegava

vasárnap, július 31, 2016 rezkarcfitness 0 Comments



Mai nap zár Friedensreich Hundertwasser és Haszegava Soicsi "Kelet és Nyugat" c. kiállítása a budapesti Gerbeaud- ház Dorottya utcai Rendezvénytermeiben. Akinek nincs programja a mai napra annak ajánlom figyelmébe.


A szervezők közleménye szerint a Budapesten először látható, több mint 80 színes alkotást felvonultató összeállításból kirajzolódik a 20. század két nagy művészének egymásra gyakorolt hatása. A két alkotó közötti korkülönbség mindössze néhány hónap és mindketten az 1960-as években indultak el, hogy hazájukon kívül új művészi technikákat fedezzenek fel.

Míg a később színes rézkarcaival világhírt szerzett keleti festőt a Nyugat világa, kultúrája érdekelte, és ezért 1961-ben Japánt elhagyva Párizsba költözött európai grafikai eljárásokat megtanulni, a nyugati művészt a Kelet vonzotta, és Japánban ismerkedett az ottani fametszési technikával. A kezdetben főleg nonfiguratív festészettel, majd építészettel is foglalkozó Hundertwasser munkáiban ezt követően jól megfigyelhetőek a keleti művészet hatásai, ő volt az első európai, akinek a keze alatt japán fametszők dolgoztak.

A tárlat anyaga egy német magángyűjtemény része, amelyet két évvel ezelőtt a müncheni Künstlerhaus közönsége is láthatott. Az Orient & Occident (Kelet és Nyugat) című kiállítás június elsejétől július 31-ig látható a Gerbeaud-ház Dorottya utcai rendezvénytermeiben.

Elérhetőség:
Gerbaud-ház
Budapest, Dorottya u. 1.

Megtekinthető:
2016. június 1 - Július 31.-ig 10-20 óráig.


Kép és szöveg forrása: http://budapest.offmedia.hu/kultura/hundertwasser-es-soicsi-grafikaibol-nyilik-kiallitas-budapesten

0 megjegyzés: