A 20. század legösszetettebb magyar művészegyénisége, Kondor Béla alkotásaiból nyílik gyűjteményes kiállítás a hódmezővásárhelyi Tornyai...

Kiállítás: Kondor Béla - Jelet hagyni

vasárnap, november 27, 2016 rezkarcfitness 0 Comments



A 20. század legösszetettebb magyar művészegyénisége, Kondor Béla alkotásaiból nyílik gyűjteményes kiállítás a hódmezővásárhelyi Tornyai-múzeumban a hónap végén.


Fertőszögi Péter művészettörténész, a tárlat kurátora pénteken az MTI-nek úgy fogalmazott, hogy Kondor Béla művészete szerteágazó, a festészetben, a grafikában és a költészetben is jelentőset tudott alkotni, emellett zenélt is. Korának bizonyos értelemben polihisztora volt, olyan sajátos személyisége az 50-es, 60-as éveknek, aki példát mutatott a művészek számára.

A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány kuratóriumi elnöki posztját is betöltő szakember elmondta, a tíz évvel ezelőtti gyűjteményes kiállítástól a hódmezővásárhelyi tárlat anyagában és koncepciójában is különbözik. Arra törekedtek, hogy a múzeum adta lehetőségeket kihasználva, kilenc-tíz különálló szekcióra bontsák a Kondor-életművet.

Mint rámutatott, a tragikusan fiatalon, 41 esztendős korábban elhunyt alkotó művészete nem tagolható stílusperiódusokra, épp olyan fontos a festészete, mint a grafikái, a nagyméretű murális alkotásai vagy az ikonszerű ábrázolások, miniatűr rézkarcok. Kondor Béla saját univerzumot teremtett, egyedi ikonográfiát alkotott, amely egész kommunikációját egyedülállóvá tette az akkori művészeti világban.

A különböző termek egy-egy gondolatkör köré csoportosulnak, műfaji megkötés nélkül együtt láthatók majd a festmények, az olajpasztellek, a rézkarcok és fametszetek. A különböző műfajok egymás mellé állításával a néző sokkal összetettebb képet kaphat arról, milyenek voltak Kondor Béla angyalai, önarcképei vagy portréábrázolásai, mit gondolt az egyetemes európai művészet és saját kora kapcsolatáról, a zenéről, megjelenik a művek között az irodalom, a konstrukciók és a repülés is – tette hozzá a művészettörténész. Hangsúlyozta: a tematikus válogatásnak köszönhetően olyan alkotásokat is bemutatnak, amelyeket korábban nem láthatott a közönség.

A kiállítás külön érdekessége a művész murális munkáit felvonultató terem, ahol az első vázlatoktól a végleges változatig együtt láthatja a közönség Kondor Béla szinte minden jelentős falfestészeti munkáját, a többi közt a pécsi pannókat, a Szentek bevonulása a városba című alkotást vagy elveszettnek hitt szekkóit, melyeket a Duna Intercontinental Hotelbe készített.

Kondor Bélát már saját korában olyan jelentősnek gondolta a művészettörténet-tudomány, hogy 1972-es halála után két évvel hagyatéka mintegy kétharmadát megvásárolta az állam. Nagyon kevés alkotása található magángyűjteményben, többnyire azok a munkák jelennek meg a műtárgypiacon, melyeket még saját maga értékesített egykor. A Kondor-alkotások ázsiója így nemcsak jelentőségük és a művek kvalitása miatt magas, hanem azért is, mert ritkán bukkannak fel aukciókon.

A tárlaton bemutatott 180 alkotás – melynek mintegy 60 százaléka grafika – a Magyar Nemzeti Galériából, a Petőfi Irodalmi Múzeumból, illetve más, főleg vidéki múzeumokból, valamint kisebb részben magángyűjtőktől érkezett Hódmezővásárhelyre.


Elérhetőség:
Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András utca 16.

Megtekinthető:
2016. november 27 – 2017. február 12-ig. kedd-vasárnap: 10.00-17.00

Forrás:
http://szegedma.hu/hir/szeged/2016/11/kondor-bela-alkotasaibol-nyilik-gyujtemenyes-kiallitas-hodmezovasarhelyen.html

0 megjegyzés: